csendesen kúszik be az életünkbe a megszokás. nem tör ránk. nem döngeti az ajtókat. lassan jön. kezdetben csak egy-egy pillanat, ami üresebb, mint a többi. aztán egyre többször érzed, hogy hiányzik valami. hiányzik..de már annyi felé jártál, annyi mindent próbáltál, mit tehetnél még. végül pedig már úgy üdvözlöd a rád törő magányt, mint egy régi barátot. az életed része, megszoktad, helye van benned.
nem kerested, mégis rád talált.
nem panaszkodni szeretnék. nem, mert nincs miért. néha kell a magány. nem árt,ha jól összeszoksz magaddal mielőtt valaki mással is együtt szeretnél lenni.
együtt. mennyi mindent elmond.
megszoktam a hétköznapjaimat. megszoktam, hogy újabbnál újabb feladatok várnak rám. megszoktam, hogy illik teljesítenem azokat. megszoktam, hogy ha szenvedések és önmegcsalások árán is, de sikerül túljutnom a kihívásokon.
megszoktam, hogy hiányzik a szerelem. megszoktam, hogy az a hely üresen áll...mert nem jött még el aki betölthetné vagy nem engedem, hogy betöltse valaki azt a helyet?
megszoktam, hogy nem lépek magamtól se előre, se hátra. állok egy helyben és várok valamire..hátha valaki végre a helyemre tesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése