furcsa szembesülni azzal, hogy elrontottam az életem...nem, ez a kifejezés nem jó.
furcsa szembesülni azzal, hogy választhattam volna más utat is. ..hogy fiatal voltam és könnyelmű. könnyelmű, mert pillekönnyű játéknak éreztem azt, azokat a szavakat, amiknek most (4év távlatában) szívettépő s porrá zúzó súlya van.
hiszek a sorsban. hiszek abban, hogy oka van minden történésnek. hiszem, hogy nem véletlenül járunk be utakat, míg a cél felé közeledünk. hiszem, hogy nem véletlenül tévedünk el.
hiszem azt, hogy nem véletlenül bukkannak fel emberek a múltból. csak ennek a véletlennek az okát nem tudom még.
4 éve a mindennapok része volt ő, sokat jelentett, ismert engem, mert meg akart ismerni..és most..most nem értem, miért lett vége? miért volt egy határ, amit nem mertünk (mertem) átlépni? mennyivel másabb lenne minden.. ezért gyűlölöm a 'mi lett volna ha..' típusú merengéseket. és most mégis itt ül a szívemen és jobban facsarja a lelkem ez a pár szó, mint valaha..nem értem.
nem értem magam. nem tudom, hogy most miért vágyom arra, amit régen veszni hagytam, pedig tálcán kínálták?
és mi van most? pár kedves, a felszínen kavargó szó és távolság..fizikailag és lelkileg is. ezt teszi az idő.
bárcsak fújna most a szél. kisöpörne minden háborgó és múltba révedő érzést a lelkemből és lecsitítaná válaszokat kereső szellemem. átsüvítene itt mindenen, én meg hagynám..hagynám, hogy hozzon valami újat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése